Maszkot varrat a város minden kaposvárinak, gazdaságvédelmi akció indul
Újabb intézkedéseket vezet be a város a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet kapcsán. Védelmi eszközöket szereznek be az egészségügyben dolgozók számára, kapnak maszkot a városlakók is, könnyítenek a védekezésben dolgozóknak a parkolási szabályokon és a helyi gazdasági szereplőknek is segít Kaposvár.
Eszközvásárlás
- a város eddig 6 millió forintot költött a védekezéshez szükséges maszkok, kesztyűk, fertőtlenítőszerek beszerzésére
- ma megrendeltek 14 ezer darab sebészeti és 4 ezer darab speciális maszkot, melyet az egészségügyben dolgozóknak juttatnak el
- emellett felkértek varrodákat, hogy készítsenek olyan – szakemberek által jóváhagyott – maszkokat, melyeket többször is lehet használni. Mosható, fertőtleníthető anyagról van szó, melyeket a kaposváriak között fognak szétosztani. Első körben azoknak juttatják el, akik a kaposváriakat segítik, vagyis az önkénteseknek és az egészségügyben dolgozóknak. Másodsorban pedig azoknak, akik munkába járnak. De az a cél, hogy idővel minden kaposvári kapjon ilyen maszkot. Most 20 ezer darabot rendeltek, a megrendelés értéke 8 millió forint.
Ingyenes lesz a parkolás a védekezésben résztvevőknek
- holnaptól ingyenesen parkolhatnak a városban az önkéntesek és az alapellátásban dolgozók
- a kórházi dolgozók előtt pedig ideiglenesen megnyitják a Vaszary park melletti parkolót, ahol térítésmentesen tehetik le autójukat reggel 6 óra és este 10 óra között, igazolványuk bemutatásával
Gazdaságvédelmi akcióterv
- csökkentik az önkormányzati bérleti díjakat a nem lakáscélú helyiségek esetében. Az éttermek, kávézók, vendéglátóhelyek esetében 70, az egyéb üzletek, kereskedelmi egységek esetében (amelyeknek délután 3 órakor be kell zárniuk) 50 százalékkal. Ez havi 8 millió forint megtakarítást jelent a cégeknek.
- a helyi adók befizetésének vonatkozásában a kaposvári cégeknek, vállalkozásoknak lehetőség nyílik átütemezésre, halasztásra és részletfizetésre, mindezt pótlékmentesen. Ez számításaink szerint 300 millió forintos átmeneti megtakarítást jelent a vállalkozásoknak, amit a munkahelyek védelmére fordíthatnak.
- felfüggesztik a végrehajtásokat is a tartozókkal szemben
- ugyancsak részletfizetést adnak a kommunális adó befizetésére
- minden kedvezmény a veszélyhelyzet kihirdetésétől annak végéig él