Kaposváron is kötelező maszkot hordani a közterületeken

A kormány döntéseit követően Kaposváron is újabb óvintézkedéseket vezettek be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, miután a közterületen való maszkviselés részleteiről a települések rendelkezhetnek. Szita Károly polgármester videóban számolt be a meghozott döntésekről, amelyeknek a célja a kaposváriak egészségének a védelme. A városvezető már alá is írta a rendeleteket.

Jelenleg Kaposváron 254 -en kapták el a koronavírust, közülük 23-an szorulnak kórházi ápolásra – számolt be a városvezető, aki hozzátette, hogy bár Somogy megye az egyik legkevésbé fertőzött megye, itt is folyamatosan emelkedik a betegek száma.

– Tudom, hogy sok a szabály és ezeknek a betartása nem könnyű, mert a komfortfokozatunk más volt. De a kormány vagy a város által meghozott intézkedések csak akkor tudnak hatékonyak lenni, ha be is tartjuk őket. Ezért kérek mindenkik, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ez a város továbbra is egészséges város tudjon maradni. Kéz a kézben, közös erőben biztos vagyok benne, hogy le tudjuk győzni a koronavírust most is, csakúgy mint tavasszal – szólt a kaposváriakhoz Szita Károly.

Hozzátette: ez az időszak azért is nehéz, mert közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. Bár vásárt nem tarthatunk, nem gyújthatjuk fel közösen az adventi fényeket, de a fények itt lesznek, a karácsonyfa már áll és fel lesz díszítve, mint a város sok része, bízom benne, hogy ezek az ünnepi várakozást a körülmények ellenére is elő fogják segíteni – jegyezte meg a polgármester, aki kitartásra biztatta a városlakókat.

 

Kaposvári döntések:

  • kötelező a maszk használata a közterületeken Kaposváron. Ez alól a zöldterületek és a parkok a kivételek. Az egyéni sport továbbra is engedélyezett, a sporttevékenység ideje alatt nem kell maszkot viselni. A piacon, a vásárokban és a Kaposvári Közlekedési Központ területén viszont kötelező. A 6 év alatti gyermekekre nem vonatkozik a szabályozás.
  • a polgármester a parkokban található játszótereken is kéri és ajánlja a maszk használatát a szülőktől
  • tilos a csapatsport, így az erre alkalmas sportterületeket – mint például a városligeti labdarúgó- és kosárpályák – lezárják. A futókörök és a szabadtéri kondiparkok továbbra is használhatóak.
  • ismét naponta fertőtlenítik a kondiparkokat és a játszótereket
  • bezár Virágfürdő és a Csik Ferenc Versenyuszoda is. A bezárás a gyógyászati kezelésre érkezőkre nem vonatkozik, a gyógyászat továbbra is üzemel. A versenyuszodát csak a profi sportolók használhatják.
  • a kormány döntésének értelmében Kaposváron is minden sportmérkőzés zárt kapuk mögött zajlik
  • bezárnak a kulturális intézmények – mint például a Csiky Gergely Színház, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár stb. -, az Együd Árpád Kulturális Központ pedig csak a művészeti iskolai diákjait fogadja.
  • online oktatás lesz 9. osztálytól. A közétkeztetést az óvodákban, iskolákban – 9. osztály alatt – és a bölcsődékben biztosítják. Ahol digitális oktatás van, ott is biztosított a közétkeztetés mindazoknak, akik kérik. Nekik az intézmény felé kell jelezni az igényüket, az ételt az adott menzán vehetik át.
  • ingyen utazhatnak november 12-től az egészségügyben dolgozók, erről igazolást kell bemutatniuk. Az orvosi vagy egészségügyi egyetemen tanulók, akik a védekezésben segítenek, szintén ingyen utazhatnak.
  • továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését az onkentes@kaposvar.hu e-mail címen. A polgármester beszámolója szerint már többen jelentkeztek, őket amint szükség lesz a segítségükre, mozgósítani fogják.

Szita Károly polgármester bejelentése (kezdés: 05:00-tól)

Megosztás: